Örömöt szereztek egymásnak az „Öröm5” csapattársak Sándorhomokon

Elvonatkoztatva az én kedves időtöltésemtől, nagyon sok ember mosolyog, kacag, jól érzi magát egy közösségben, de vajon mi a forrása mindezeknek? Amikor már nincs együtt a társaság, elillan a jókedv, vagy netalán kijózanodunk, akkor van-e bennünk igazi, maradandó öröm!

Örvendező-e a mai ifjúságunk? Mi számukra az öröm? Hol/Kinél találhatnak rá az öröm forrásaira? Ezekre a kérdésekre kerestük közösen Isten Szentlelkének a vezetésével, a Nagytarnai Ifjúsági Táborban a feleletet kis és nagycsoportokban egyaránt. Az egyik feladatunk az volt, hogy a kiscsoportunknak nevet kellett választani. Így lettünk mi az „Öröm5.” (A nagy felosztás szerint mi az ötös csapat voltunk, innen az „5.”)

Első kiscsoportos beszélgetésnek az egyik alapigéje Fil. 4,4 volt. Feleslegesnek tűnik ez a felhívás, hiszen ki az, aki nem szeret örülni? Van olyan ember, akinek nincs ilyen vágya? A világ legtermészetesebb dolga, hogy örülni és boldogok szeretnénk lenni. Nemcsak, hogy feleslegesen szól az ifjakhoz az Ige, hanem képtelenségeket is mond. Örüljetek mindenkor! És itt most a hangsúly a mindenkoron van. Lehet-e mindenkor örülni, van minek örülni?

És úgy lassan lassan a megszólalásaikból előjött az, hogy valóban: nem lehet mindig örülni, még akkor sem, ha ezt Pál kéri. Hogy lehet örülni, akkor, amikor halálos beteg vagy, tudod azt, hogy rákos vagy, és holnap vagy holnap után meg fogsz halni? Örülj annak, hogy kinéznek a suliban a diáktársak, mert nem jársz annyira menő „cuccokban” mint ők. Hogy örüljek a fiatalságomnak, amikor nekem nincsenek már szüleim, és mindent egyedül kell átéljek, megéljek?

Az egyik fiatal egy négyszemközti beszélgetésünk alkalmával ott a táborban azt mondta: tiszti felesleges örülni! Rettenetes mondat ezt kimondani, de még hallani is! Sokkolt a kijelentése, s talán csak annyit tudtam rá mondani, hát nem éppen úgy van az – s a beszélgetésünk más irányba terelődött. De nem hagyott nyugodni a mondata. Eltelt egy két nap, amikor már én kerestem az alkalmat, hogy egymással beszélgessünk arról: valóban feleslegesnek találja, hogy lehet és szabad örülni? Tiszti…kezdte és elmondta, hogy milyen életkörülményből jött a táborba (nem ide tartoznak a részletek), de volt egy mondata az elbeszélésében, ami már nem volt ennyire lehangoló, hátha örömöt találok itt!

Az egy hetes táborozás véget ért, de megegyeztünk abban, hogy ebben az évben a kiscsoportunk még fog találkozni. Senki nem hitte, hogy ebből lesz valami, talán a szívem mélyén én is csak reméltem, hogy elfogadják a meghívást és eljönnek Sándorhomokra. Az Úr újra rám pirított és megmutatta hatalmát. A kiscsoport 16 tagja közül, 13 jöttek el az egyházmegyénkből és egy ifis Nagybányáról, s hozzájuk csatlakoztak még a pusztadaróci és a sándorhomoki ifis tagok. Öt órát töltöttünk együtt, jó hangulatban, egymásnak örülve.

Másnap a telefonomra érkezett egy üzenet, attól a fiataltól, aki azt mondta ott a táborban, felesleges örülni, mert az öröm egy múlandó érzés…„Tiszti, mégis lehet örülni!”

„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom, örüljetek.” – nekem miatta, de a többi ifis miatt is van miért örülnöm, és hálás vagyok az Úr Istennek ő érettük. Isten az „Öröm5”-ön keresztül szerzett nekem örömöt. Hála legyen ezért!
(Kovács Mátyás lp. írása)



„Egy vasárnap reggel izgatottan szálltam ki az ágyamból, mivel tudtam, hogy a mai napon megyünk a nagytarnai táborba, minden percet számoltam az indulásig. Odaérve a tábor helyszínére ismerős arcokat pillantottam meg, pár barátom volt az. A tábor egy istentisztelettel kezdődött, ahol elhangzott elsőnek a táborhimnusz is. Éneklés közben a hideg futkosott a hátamon, olyan jó érzés volt ott lenni. A napok gyorsan elillantak: volt ott kiscsoportos beszélgetés, voltak vetélkedők, buliztunk, szórakoztunk, fociztunk is …a futball szurkolók örömére a csúszós pályán mérhették össze focitudásukat a fiúk és a lányok is egyaránt. A kiscsoportokon belül az ifjak és a csoportvezető lelkészek/teológusok egy hét alatt megismerték egymást annyira, hogy nem volt kellemes az elszakadás, ezért is szervezte meg a tisztink egy pénteki napra a csoportja találkozóját Sándorhomokra. Nemcsak a tiszti csoportja vett részt ezen a különleges eseményen, hanem a sándorhomoki és pusztadaróci ifisek is. Erre az ifjúsági bibliaórára a tiszti különböző játékokkal, vacsorával és egy nagyon jó témával készült. A játékok során a hangulat is egyre jobb lett, mindenki arcán mosoly ült, (még az enyémen is, pedig általában nem így van.) Ott ülve ezen az ifjúsági bibliaórán elgondolkodtam azon, hogy milyen jó, hogy eljöttem erre az alkalomra és nem otthon ülve bámultam a tévét egész délután. Az a pár óra, amit ott tölthettem maga volt a tökély, azt hiszem nem éreztem még ilyen jól magamat ifjúsági bibliaórán.”
(Gál Gabriella írása)



„A 2021-es Szike táborba fiatal táborozók között volt, aki barátokkal és bizony volt olyan is, hogy egymaguk érkeztek, de a cél közös volt: új barátokat szerezni. Már első nap csoportokra oszlottak a táborozók, ahol egy kisebb közösséget kialakítva kellett együtt beszélgetniük, adott feladatokat elvégezniük vagy éppen versenyezniük. Az öröm5 csapat is egy ilyen csapat volt, komoly, érett fiatal tagokkal. Ennek a csoportnak a tagjaként úgy gondolom, hogy hamar megtaláltuk az összhangot, ezért is könnyen mentek a csapatmunkák és napról-napra ügyesebbek lehettünk. Mindenki megpróbálta magából a legtöbbet kihozni, bár nem lettünk elsők, de többet kaptunk lelkileg, mint fizikailag. Nemcsak csapattagokat kaptam Istentől, hanem barátokat is, akikkel akár ott szabadidőben vagy most is beszélgethettem. A tábor végére igazán összekovácsolódtunk, ezt mutatja az is, hogy könnyes szemekkel hagytam el a tábort. Hatalmas öröm volt bennem és mind a mai napig, mert mikor az ifis találkozáskor megpillantottam őket, újra belecsöppentem a tábori életbe és tudtam, hogy ez a csapat egy Istentől megáldott csapat. Az az igazi hangulat újra kialakult és még remélem lesz rá alkalom, hogy újra átéljem. Köszönöm szépen!”
(Kádár Adrienne írása)



„A nagytarnai SZIKE tábor keretein belül nem csak lelki feltöltődésben volt részem, hanem egy új közösség kialakulásában is részt vehettem. Bátran kijelenthetem, hogy ez idő alatt nemcsak amolyan barátságok születtek, amelyek a tábor elhagyásával megszűnnek, hanem igazi barátságok is, melyeket tisztinknek köszönhetően lehetőségünk volt/van ápolni. A sándorhomoki parókián megtartott csoportos találkozó alkalmával tudásunk mellett barátaink számát is bővíthettük. Jó érzés volt látni hogyan szűnnek meg az elrétegződések, illetve hogyan vetkőzi le magáról mindenki a gátlásait, átadva magunkat az önfeledt jókedvnek. Ebben persze nagy szerepe volt a tisztinknek is, akinek szüntelen jókedve és törődése miatt érezhettük ilyen jól magunkat. Első éves táborozóként hatalmas öröm volt látni, hogyan szakít ki minket a tábor az élet megszokott monotonitásából, illetve hogyan vezet el minket, táborozókat, játékosan az Úr közelébe. Számomra rengeteget adott ez a tábor, így nem kérdés, hogy az elkövetkező években részt veszek-e rajta, vagy sem?”
(Kovács Dolly írása)



„A történet egy tábori névsorral kezdődött. Az ifjúsági munkatársakkal különböző településről, különböző nevű, nemű ifjakat kevertünk össze csapatokra. A hat munkatárssal végezetül egy – egy csapatba kerültünk. Jómagam az ötös ,,B” csapatba kerültem. Találkozásaink ,,levédett” helyszíne egyszerűen a szilvafa alatt történt. Lassan gyülekeztünk, ismerős arcok bukkantak fel a csapatban. Tudtam, hogy ez egy nyílt, őszinte és összetartó csapat lesz. A közös bibliaórák alatt növekedtünk Jézus boldogmondásai által, valamint Lukács evangéliumának válogatott történeteit hallhattuk. Az irgalmas samaritánus, a bolond gazdag, az elveszett juh és tékozló fiú csupán néhány példázat, amit rávetíthettünk a magunk életére. Csoportvezető lelkipásztoraink próbálták belénk ültetni az üzenetet, nevelni minket a hit útján. Nem felejtem el, mikor az ige olvasására került sor, mindenki csendben, figyelmesen hallgatta a lelkipásztort. Nem a mi csapatunk nyerte meg a vetélkedőket, ennek ellenére úgy gondolom, hogy egy sikeres csapat volt. Az egymásra való odafigyelés, a vágy, hogy újra és újra együtt legyünk, az Ige által való növekedés hozta meg a sándorhomoki találkozót. Mi meghívást kaptunk és szinte mindenki jelen volt a csapatból. Az Öröm5 csapat úgy vitt örömöt az egész táborba és a szervezők életébe, hogy megfogadták: ,,Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom örüljetek!” (Fil 4,4)
(Ary Dávid írása)